Erdélyi mini körút - a Retyezát meghódítása

A Retyezát... Miután megemlítettem, Edit barátnőm felkészített rá, hogy el fogunk ájulni a gyönyörűségtől, ilyet még nem láttunk!

Jancsik Pétert kell idézzem, minden szavával egyetértek :-) „Minden, magára valamit is adó magyar turista legalább egyszer felkeresi, hogy megcsodálhassa fenséges tájait, de ha egyszer meglátogatta, akkor örökre rabja marad a hegymászás szenvedélyének és a Retyezátnak.” Ezen szerencsés magyarok egyikének mondhatom magam... Köszönöm.




Csodálatos nemzeti park, szigorúan védett tájvédelmi körzet döbbenetes fenyvesekkel borított hegyoldalakkal, s felhő takarta, hófödte hegycsúcsokkal. Utánaolvasgattunk, mégis hogyan készüljünk: na ezért került be a téli csizmám a csomagba :-) A hegyen egy pillanat alatt megváltozhat az időjárás, verőfényes napsütésből akár hóesés is lehet, a mászás sem gyerekjáték, készülni kellett kajával, innivalóval, esőkabáttal, meleg ruhával - buszban hagyott komplett váltóruhával, ha netán elkapna bennünket valami cudar idő.

Előző este eljött a csoportunkhoz túravezetőnk, Bartók Csaba hegyimentő, s pár szóban vázolta a terveit. Megejtünk egy könnyebb kis túrát...

Vajdahunyadról Hátszeg érintésével érkeztünk meg az "alaptáborba". Alföldi gyerekek már egy kisebb puklitól is hanyatt vágják magukat és sóhajtoznak a látványtól - na de ettől teljesen elájultunk. S ez még csak az odavezető út volt!





Lecuccoltunk, nekiindultunk. Állítom, az első 300 m volt a legnehezebb! Télen itt sípálya működik, ott mentünk el a felvonó mellett, a tüdőnket majdnem kileheltük, míg felkapaszkodtunk odáig. Meg is ijedtünk: ha ilyen az eleje, mi lesz még később? Jaaaaaaaaaaj, messze vagyunk még? :-DD



Túravezetőnk csodálatosan gardírozta sík terephez szokott csapatunkat! Meg-megálltunk, magyarázott, mutogatott, sztorizott, haladtunk felfelé - de nem tudtuk, meddig megyünk, ez volt a meglepetés. Hiába kérdeztük, konkrét választ nem kaptunk, meddig megyünk, mi a végcél - szerencsére :-))

Ez volt az első emelkedő. Míg idáig felmásztunk, majd' leszakadt a lábunk, a szívünk meg ki akart ugrani a helyéből. Ez kb. 200 méter volt :-DD S nini! A hegycsúcs hófödte!

Mentünk, mendegéltünk - szűk ösvényeken...

... kicsiny források mentén,

s a táj, a kilátás egyre mesésebb lett!

Onnan indultunk, ahol a világos folt van a völgyben!

Egyre közelebb kerülünk a hósipkához...

Megálltunk egy tisztáson, ami pont olyan volt, mint az Alkonyatban Bella és Edward tisztása... Sűrű erdő, s egyszer csak kibukkanunk egy napfényes foltra!
Kristálytiszta forrás tört fel a föld alól, ittunk is belőle. Kicsi pihenőt tartottunk, ettünk néhány falatot, hogy újult erővel folytathassuk a csúcstámadást!

Messze vagyunk még? Már nem :-) Kitartás!
A csapatot végig azzal biztattam, hogy ennyi felfelé mászástól olyan, de olyan fenekünk lesz, hogy mogyorót lehet majd rajta törni!

Hóóóóóóóóóóó!!!

Csúcs ez az érzés :-) 2160 méteren vagyunk...

Elégedett túravezetőnk :-)

Ahogy a képeken is látszik, ragyogó napsütésben másztuk meg a hegyet! A végső sziklákhoz érve egyszer csak beúszott fölénk egy szürke felleg, hármat dördült az ég, s elkezdett esni az eső. Aztán a jégeső. Aztán a hó. S lett olyan metsző hideg, hogy a mindenséget magunkra húztuk volna! Erről mesélt is a túravezetőnk, hogy tavaly nyáron volt egy csoportja, augusztusban: dögmelegben másztak, de lefelé már hófúvásban jöttek... Egy pillanat alatt változik az időjárás - s azt kell mondjam, bámulatos szerencsénk volt vele!

Millió kattintás után megkezdtük a leereszkedést, ami nem volt kisebb próbatétel, mint a felfelé mászás - még egy hét után is jajongott a vádlim :-D

Egy bizonyos szint elérése után újfent ragyogó napsütés támadt...

Őrületes büszkén ereszkedtünk alá :-)

Az élményt azóta is hitetlenkedve emlegetjük, szinte katartikus volt önmagunk legyőzése, és a végcél: fenn a csúcson, a felhők között, aprócska pontként a hegytetőn - fülig érő szájjal.


Most elmegyünk pihenni, kiáztatni megfáradt tagjainkat, s holnap Temesvárra látogatunk, utána pedig borkóstolással zárjuk a napot!