Erdélyi mini körút - első rész

Végre eljutottam idáig, hogy mutassak 1-2 képet, merre is jártunk abban a négy napban, május 13-16. között.

Szédületes kaland volt, azóta is fülig érő szájjal emlegetjük! Gyönyörű helyeken jártunk, melyben volt városlátogatás, volt hegymászás, volt borkóstolás, volt verőfényes napsütés és volt zuhogó eső is.

Túránk előtt az időjárás-előrejelzésen csüngött mindenki, s szomorúan konstatáltuk, hogy az égiek nem lesznek kegyesek: hideg is lesz, eső is lesz, szél is lesz. Ennek megfelelően egy őrületes méretű utazótáskát megtömtem annyi meleg holmival, mintha legalábbis a K2-re készülnék, szégyenszemre az aljára még a téli csizmámat is betettem egy sízokni társaságában...

Azt hiszem, ezzel el is riasztottam a rossz időt, mert a zuhogó esőt a legutolsó napra kaptuk, addig csodálatos napfényben kószáltunk mindenfelé!

Utunkat Nagyváradon kezdtük, bűbájos város! Nagyvárad szülötte többek között Báthory Gábor és Zsigmond fejedelmek, Dayka Margit, Diósy Ödönné Brüll Adél, Nagysándor József, Pázmány Péter, Szigligeti Ede, Tisza Kálmán.

A nagyváradi Fekete Sas Palota. Kívülről úgy néz ki, mint egy cukormázas-marcipános torta :-) Szinte városka a városban: kis üzletek, kávéházak, mozik váltogatják egymást, önálló kis sziget.

A történelem és a kultúra nyomában! Itt találkozott Ady Lédával - az épülettel szemben az Állami Színház áll.

A Sebes-Körös szeli át a várost.

A sétálóutca első pillantásra Karlovy Vary-t idézte fel bennem :-)

Nagyváradot elhagyva utunkat Belényes felé folytattuk, irány a Medve-barlang. A Boga völgyében található 400.000 éves cseppkőbarlang, mely a köveken kívül jégkorszakból fennmaradt medve csontvázairól is híres. A barlangot egy véletlen folytán fedezték fel: robbantásokat végeztek a hegyen, s az egyik robbantás során a keletkezett lyukba beesett az egyik bányász - a cseppkőbarlangba, s szeme-szája elkerekedett az eléje táruló csodától!

Bámulatos cseppkövek... A barlang kb. fele látogatható, a többi felén mai napig folynak a feltáró és kutató munkálatok, de így is 45-60 perc, míg végigsétálunk és megcsodálunk mindent. Idegenvezetés román és angol nyelven történik.

A barlangban egyedülállóan sok medve csontváza maradt fenn, feltehetően hegyomlás történhetett, s 175 medve rekedt a barlangban örök időkre - így egész egyszerűen felfalták egymást. A barlang végében egy tökéletesen ép medvecsontváz található.

A barlangban csak fotójegy vásárlása ellenében lehet képeket készíteni - így azzal nem szolgálhatok, tehát tessék elmenni és megnézni személyesen :-)
Ez a barlang bejárata alatt elénk táruló látvány, jó időben tömve portékáikat áruló helyiekkel: ásványékszereket, kis szuveníreket, sajtokat, pálinkákat kínálnak a turistáknak.

Belényesről Déva felé vettük utunkat. Nos, szomorúan kellett megállapítunk, hogy Kőmíves Kelemen referenciamunkája hagy némi kívánnivalót maga után: a vár körös-körül fel volt állványozva. Na de kérem! Így csak a buszból tudtam kattintani róla egy szaporát.

Meglátogattuk a Böjte atya által vezetett gyermekotthont, ajándékokkal kedveskedve az ott élő gyerekeknek. Emlékeztek az Abigél c. filmre? Pontosan olyan hangulata volt az egésznek! Körfolyosós épület, boltíves mennyezetek, szigorú barna faajtók, fehér falak és a jellegzetes ódon szag.

Az otthon mellett lévő kis templom elbűvölően szép volt!

Aznap esti szálláshelyünk felé indultunk: Vajdahunyadra, a Hunyadiak ősi fészkébe. Elfoglaltuk a szobáinkat, kicsit szusszantunk, megbeszéltük a másnapi tudnivalókat, majd elindultunk megkeresni Vajdahunyad várát. Jó kis túra volt!

A várat mintha csak ledobták volna a városban. Mentünk-meneteltünk, már látszott a tornya! Elhagyatott üzemek mellett mentünk el, régi fémmegmunkáló telep volt, úgy emlékszem - minden kongott az ürességtől, ahol kb. 20-30 éve szorgos munka folyhatott... Elérhetünk egy hídhoz, aminek a túloldalán kutyás őrség állt egy szintén kietlen monstrum előtt, na itt kellett balra fordulnunk s megközelíteni a várat.



Valahogy olyan furcsa Harlem-érzetünk volt: elhagyatottság, focizást abbahagyó, bámuló gyerekek az utcán, egyébiránt sehol senki, életnek semmi nyoma... Egyszer csak ott volt a vár, s a változatosság kedvéért renoválás alatt állt, így a szép csendben leszálló alkonyatban csodáltuk meg. Gyönyörű. Ki is néztük a tornyot, ahol annak idején a várkisasszony integethetett lovagjának csúcsos sipkában, melyről hófehér lepel hull alá :-)

Körbenéztük, majd hazafelé vettük az irányt, mert akkor már tudtuk, hogy másnap óriási kihívás vár ránk: a Retyezát!