Méghozzá igazi!!! sáfrányt és egy autentikus szemfestéket :-) Nagy kenceficés csaj vagyok a fazekaim mellett :-DD
Sáfrány. Kicsit utánaolvastam, s most vigyázzállásban szalutálok a csipet fűszer felett. Lássuk a
tudást:
"Amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt ágyuk körül, s még a főisten is megittasult az illattól. A régi rómaiak mondása, „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. A sáfrányt ma is sokan afrodiziákumként ismerik. Nagyobb dózis már bódulatot okoz, 20 gramm pedig halálos adag...
Valaha mi magyarok is nagy sáfránytermesztők és fogyasztók voltunk. Mátyás király környezetéről szólván Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek között említi a borssal és a gyömbérrel együtt. Még a XIX. század elején megjelent szakácskönyveinkben is magától értetődő hozzávaló, de idővel szinte teljesen eltűnt a látókörünkből. Új magyar szakácskönyv ritkán említi, s ha igen, főként a színét méltatja. Az a fáradt sárgás, rozsdaszínű fűszer, amit piacainkon kapni sáfrány néven, valójában sáfrányos szeklice (avagy pórsáfrány). Sok magyar nyelvű könyv és internetoldal sugallja azt, hogy a szeklice kiválóan alkalmas a sáfrány pótlására, hovatovább ugyanolyan jó.
Érdekes időket élünk, ha meggondoljuk, hogy a sáfrányhamisításért évszázadokon át a legkegyetlenebb büntetéseket szabták ki Európa-szerte: hol megégették, hol élve temették el a sáfrányhamisítót, kegyesebb esetben kiszúrták a szemét. Egyik áldozatnak sem jutott eszébe azzal védekezni, hogy „a szeklice ugyanolyan jó”. A kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint egy kimustrált Wartburg a Rolls Royce-hoz.
A sáfrány az ókorban a fűszerek fűszere volt, az egyetlen, melynek egyszerre különleges aromája, illata és színe van, ezenkívül gyógyhatású (görcsoldásra és érzéstelenítésre javallották). Használták ruha-, haj- és arcfestésre, ételízesítésre, vallási szertartásokhoz.
A görögöknél csak istenek és hősök viselhettek sáfránnyal festett sárga ruhát, az egyiptomi Kleopátra aromaesszenciaként rituális fürdőzéseihez használta, hogy növelje csáberejét, a rómaiak szárnyast és angolnát fűszereztek vele, parfümöt készítettek belőle, Nagy Sándor kedvelte a sáfrányos bort. Előszeretettel használták költői eszköznek is: az Ezeregyéjszaka meséiben a sáfrány a csillagok és a Nap ragyogásával egyenértékű kifejezője a női szépségnek, akárcsak az aranypénz. A Római Birodalom bukásával aztán, mint annyi minden más, a sáfrány is eltűnt a legtöbb európai látóköréből.
Lila virágát a X. században az arabok hozták vissza az Ibériai-félszigetre, s olyan jól megtelepedett, hogy a sáfrányminőséget szabályozó nemzetközi szabvány értékeihez a legjobb La Mancha sáfrány szolgált etalonként. Ez az a bizonyos fennsík, Spanyolország szívében, ahonnan Don Quijote de La Mancha származik: itt termesztik ma a legjobb minőségű európai sáfrányt. Világviszonylatban Iránban terem a legtöbb, melynek egy része kiváló minőség. Igen jó a kasmíri is, de ebből nemigen jut külföldre.
A valódi sáfrány ritka és kényes kultúrnövény, amit csak mesterségesen lehet szaporítani, hagymagumóról. A lila virágban növő hosszú, vörös bibéket szedik le, majd szárítják meg. Egyetlen kilogramm szárított sáfrány kinyeréséhez legalább 150 ezer virágot kell végigjárni, a szálakat kézzel leszedni, ami durván 450 munkaóra per kiló, s még csak ezután következik a nagy körültekintést követelő feldolgozás. Egy kiló tehát joggal kerül (minősége szerint) 1200-6000 euróba.
Igen fontos, hogy légmenetesen zárva, sötétben tároljuk, mert könnyen kifakul, illetve megfogyatkozik az illóolaj-tartalma, vagyis elveszti legjobb tulajdonságait. Aki jó minőségű sáfrányt akar, az nem vásárolja por formában, inkább megbízható kereskedőhöz megy. Ilyen a párizsi Thiercelin cég (ld. 47. old.), melynek tulajdonosa személyesen jár Iránba, hogy ellenőrizze a termést. Ilyenkor üzletére Párizsban kiteszi a táblát: sáfrányszüret miatt zárva. A jó árunak intenzív, édeskés-kesernyés az illata, sötétvörös a színe, (minél sötétebb árnyalat, annál jobb), a magas illóolaj-tartalom miatt zsíros a tapintása, s a bibeszál alsó része nem világos (a sárgás bibetőnek nincs sem aromája, sem színező ereje, csak a súlyt növeli). A gondos nagykereskedő a szemlézett árut laboratóriumba is elküldi, ahol fotometriai vizsgálattal, ISO-szabvány szerint határozzák meg tíz legfontosabb minőségi mutatóját (a legfontosabb az aroma, a keserűíz-tartalom és a színező erő). Ha a sáfrány aromáját akarjuk érezni, akkor az ételkészítés legvégén adjuk az ételhez. Ha korábban adjuk hozzá, akkor erősebb lesz a sárga színhatás, viszont sok aromaanyag elillan.
Mediterrán vidékeken szívesen adják halakhoz (különösen vörös márnához), egyébként meg jó mindenféle világos húshoz, rizshez, krémekhez (ilyen például a crema catalana sáfrányos változata). Jól illik körtedesszertekhez, egy francia aromakutató szerint nagyon jól társul a gyömbérrel és az édesgyökérrel. (Eleink valamit tudhattak, mert régi szakácskönyveink tele vannak sáfrány-gyömbér kombinációval ízesített lévekkel.)
Európában (Spanyolországot kivéve) ritkább a használata, mint az arab és keleti konyhákon, de bizonyos dolgokhoz elengedhetetlen. Például a spanyol paellához, a marseilles-i bouillabaisse-hez vagy a milánói rizottóhoz."
A szemfesték is nagyon izgalmas! Körömlakkhoz hasonló aranyszínű üvegcsében finom por, mellyel "Seherezádé-szemet" lehet festeni :-)
Hátoldalán lévő szöveg alapján egy minőségi, válogatott alapanyagokból készült kozmetikum, melyet figyelem!: a szemek, szempillák védelmére, erősítésére, tisztántartására fejlesztettek ki. A hosszú pillák árnyékolják a szemet a Nap bántó sugarai elől, s természetesen megjelenésünket is nagy mértékben javítja :-)
Szempilláinknak száraznak és tisztának kell lennie. A kis tust ki kell húzni az üvegcséből, lerázni róla a fölösleges port, majd szempilláink közé szorítani, kvázi rá kell pislogni a rudacskára erősen. S lehet csábítani szaporán éjfekete pilláinkat rezegtetve :-)
