Bolgár útinapló - banánozás!

Jaj de jól indult a napunk! Még nyaralás előtt megbeszéltük, hogy a vízibanánozást feltétlen ki kell próbálnunk, ha már két éve olyan pupákok voltunk, hogy lemaradtunk róla!

Haditervet kovácsoltunk: a járgányok közelében fogunk letáborozni szokott törzshelyünk helyett, szemmel tartva az eseményeket. Amint látjuk, hogy emberkék kezdenek mentőmellénybe beöltözni, odanyargalunk mi is, és csatlakozunk a csoporthoz. Ugyanis minimum 4 fő kell, hogy útnak indítsák... Lévén csak ketten vagyunk, hogy menjünk oda bolgár vagy orosz párokhoz/családokhoz, hogy helló, nem akartok banánozni egy kört? :-DD Mert kéne még vagy két ember :-D

Oltári szerencsénk volt! Alighogy odatrappoltunk, leszúrtuk a napernyőt és összeállítottuk a nyugágyainkat, éles szemmel (szemüveges vagyok...) kiszúrtam, hogy hohó, már ott toporog 4 ember mentőmellényben! Nyilván nem a bokáig érő víz miatt :-) Mindent kidobtunk a kezünkből, Zuram puskini szépséggel megérdeklődte: Bánáne? Jisó dvá cselovék? Válasz: Da! 20 leva! Pénz után megkaptuk mi is az uniformist, és elindultunk.

Őszintén szólva akkor már a torkomban dobogott a szívem, és azon gondolkodtam, hogy lehetek ekkora hülye, hogy ilyenre vállalkozok, amit még sosem próbáltam. Mi lesz, ha hányni fogok? Nemrég reggeliztünk... Zuram meg a bolgár pasi feltolt a járgányra - nekem ott már mellig ért a víz, elrugaszkodásra esélyem sem volt. Úgy kapaszkodtam abba a nyavalyás fogantyúba, mintha az életem függne tőle, vagy mintha legalábbis a Cliffhangert forgatnák velem. S akkor bőgve elindult a motorcsónak, mint az állat! A gyomrom egyből a torkomba ugrott, erősen, koncentrálva kellett lélegeznem, nehogy gond legyen, de aztán hamar helyrejöttem :-)

Az út első felében még a görcsösség jellemzett mindkettőnket, ész nélkül kapaszkodtunk és combizmainkkal is erősen szorítottuk a műanyagot! Aztán kiértünk a nyílt tengerre, ott már a hullámok is csitultak, és elkezdtük élvezni-értékelni a száguldást, ahogy cibálja a hajamat a szél (Zuramén nincs mit cibálni). S kezdtük nézni a tájat is végre, nem azt, hogy jesszus, újabb hullám jön, csak le ne essünk! A végén már nagy volt az arcunk, azon röhögtünk, hogy ez tisztára olyan, mint a Dallas-ban a műbikás rodeó Ray Creps-szel :-DD Már csak egy nagy cowboy-kalap hiányzott az egyik kezünkből, és hujjogatva lobogtattuk volna a fejünk fölött :-)))

Aztán jött egy éles jobbkanyar, a banán felborult, s ahányan voltunk, annyifelé repültünk a vízbe. Jaj, mire újra felkapaszkodtunk! Még kint voltunk a mély vízben! Támasz sehol, és a járgányt is fel kellett állítanunk valahogy! Ott szerencsétlenkedtünk hatan, persze a végén sikerült, és fülig érő vigyorral érkeztünk meg a partra. Huh, micsoda élmény volt! S kiderült, hogy a gyomrom erősebb, mint gondoltam...


Gasztro.

Reggelink a szokásos, már unalmas péksütemény-joghurt (persze nekünk nem uncsi, dehogy!!) Világbajnok, egyszerűen isteni! Én nem tudom, miből van a pékárujuk, de szinte szétomlik az ember szájában. Lehet utolsó nap könyörögni fogok, hogy árulják el, és kiszótárazzuk :-)) A választék pedig lenyűgöző, egy pici kis üzletben is legalább 10-12 féle finomság várja az embereket!




Ebédre egy naaaagy palacsintát ettünk, kaskavál és szirene sajttal - szintén bolgár spéci sajtok.

Vacsoránk egy közeli pizzériában volt, már két éve is előszeretettel látogattuk, nagyszerű a konyhájuk! Ráadásul nem csak pizzájuk van, hanem minden egyéb finomság, valószínűleg visszatérünk még!



Pici ízelítő, mit látunk a szobánk teraszáról! Két teraszunk is van, ráadásul Sozopol legtetején vagyunk, így körös-körül tenger, házak, a bűbájos kis település!