Gyors és könnyű - az érzelmi oldal

Hőség ide vagy oda, én is felcsatolom a hittérítő nővér fityuláját, és megpróbálom szavakba önteni a gondolataimat, véleményemet, indulatomat... Mert az is van...

Indulatok legelőbb, hogy legyen időm lecsillapodni :-) Az agyvérzés kerülget attól a reklámtól, amikor anyuka totál önelégülten ül az asztalnál, és nézi, ahogy a családja kanalazza befelé a paradicsomlevest... Mert olyan rafkós volt, hogy most dobott bele egy leveskockát is, naná, hogy ezerszer jobb lett, kétszer szedett mindenki! Észrevette már valaki, hogy anyuka nem eszik a saját főztjéből? :-D Ő biztos tudja, miért! Nem hiszem, hogy egy paradicsomleves akkora nagy durranás lenne, hogy külön ízfokozókkal kellene rajta segíteni.

Vagy mikor másik anyuka felszedi a gyerkőcöt a játszótéren, és mindkettejük feje fölött a szövegbuborékban megjelenik 1-1 tányér, vajha mi finom legyen vacsorára! Aztán megszületik a nagy ötlet, kinyitja a konyhaszekrényt, ami csont üres, csak egy kosárka van benne, tele kajaporral... Ilyen fix, amolyan rafinéria, emilyen csudaszer. Kiválasztja, elégedetten elkészíti és tálalja. Agyrém!

Azon a bizonyos fórumon valaki aléltan dicsérte a hawaii csirke alapot!? Ott és akkor durrant el az agyam... Hawaii csirke alap??? Nézzük, mi is kell hozzá? Csirke, sonka, ananász, tejszín oszt cső! A csirkét így is, úgy is meg kell venni. Feltehetően a tejszínt is. Akkor mennyiből állna venni egy doboz ananászkonzervet (mert ne vesződjön a pucolással) és 10-15 dkg sonkát? Semennyiből. A különbség ég és föld. Felteszem, az alap nyomokban tartalmaz sonkát és ananászt, és nem is akarok rágondolni, milyen formában, ami évekig eláll a zacskó mélyén... Köretet pedig mindig kell csinálni, tehát ugyanott vagyunk az időben, s hagyományos módszerrel megspóroltunk egy rakás E-t, állományjavítót, ízfokozót, adalékanyagot, természetazonos!!?? aromát! Nem sokkal jobb?

Dehogynem. Csak a médiának ma Magyarországon oly befolyása van, hogy egészen elképesztő! Csak ha ezt vagy azt veszed, eszed, iszod, akkor leszel trendi, boldog, egészséges, mosolygós! Mi van?

Ez volt az indulat. Nézzük az érzelmi oldalt! Felteszem, mindenki életében van egy olyan személy, akire jólesően, sóhajtozva, nosztalgikusan emlékszik vissza - mennyire finoman főzött! Nekem mami viszi a pálmát, többször is írtam már róla, hogy az egyszerű, házias, mindenféle bonyolítás nélküli ételeknek milyen páratlan ízt tudott adni! Komolyan mondom, hogy nem tudom leutánozni! A rántott csirkéje. A töltött káposztája. A krumplis tésztája. A zöldborsós csirkeragu levese. A húslevese. Mind-mind egy-egy műremek!

Úgy gondolom, tőle származik az én főzhetnékem. Kicsi lányként ott sertepertéltem körülötte minden adódó alkalommal, sosem volt velem türelmetlen, hagyott segíteni, magyarázott, beszélgettünk.

És akkor felteszem a kérdést. Vajon mit szólnánk mi, ha anyukánk, nagymamánk, vagy bárki ilyen műanyag cuccal etetett volna? Ugye, hogy fel lennénk háborodva? Mire emlékeznénk, hova mennénk boldogan látogatóba? Hányszor hangzik el a mondás: a mama főztje! Ugye? Mert azok voltak az igazi, házias, szívvel készített ételek!

Most nagyon úgy néz ki, hogy nem "trendi" főzni, főzni tudni, örömfőzni. Hanem ez csak egy kötelező nyűg, amin minél hamarabb, lehetőleg minél egyszerűbben túl kell esni. De hova is ez a nagy sietség? Mindenhol azt olvasom, hogy a családok nem is beszélgetnek egymással, élnek egymás mellett... Iszonyat! Tehát amennyi időt megspórol anyuka a főzésen, annyival többet ülhet a tévé előtt mondjuk, és nézheti az ostoba műsorokat. A gyerek azt csinál, amit akar. Tisztelet természetesen a kivételnek (ez még mindig az indulat, ahogy hallom magam, elnézést). Fel fog nőni úgy egy generáció, amely nem fog maga előtt semmilyen hagyományt látni, semmi továbbvihető értéket.

Mert egy jó étel, egy szívvel-lélekkel elkészített étel érték. Érték, mert azt jelzi számomra, hogy igenis odafigyelek a családomra, mit adok nekik enni, szeretettel készítem, és öröm, amikor azt hallom viszont, hogy finom volt, ízlett, hogy kérek még!

Öröm, amikor azt látom, hogy a rántott hús-pörkölt-húsleves szent triumvirátusában élő apósom szemmel látható étvággyal eszik a főztömből, ha vendégségbe jönnek, és még hetek múltán is emlegeti, mennyire finom volt.
Öröm, amikor a barátaink jönnek, és összeütök nekik valamit, és látom, ízlik nekik, repetáznak.
Öröm, hogy 10 év házasság után Zuram megdicséri a főztömet, elégedetten hümmög, sokszor repetázik, s dülled a melle, mikor mások is elismerésüket fejezik ki! Az én csajom!, szokta mondogatni.

Egy finom étel szerintem össze is hozza a családot. El lehet azt szájhúzogatás, méla undor nélkül is készíteni, együtt. Be lehet vonni a párunkat vagy gyerkőcöt. Vagy csak ha közben ott van velünk, mellettünk, nagyon jót lehet beszélgetni párhuzamosan. Az így elkészített ételt utána asztal mellett, együtt esszük meg - újfent csak együtt! Nem véletlen, hogy a régi házakban, régi időkben a konyha volt a család lelke, fészke! Mi mindent láthattak, hallhattak azok a régi konyhaasztalok!

Amondó vagyok, ismerjük fel végre, mi az érték, és mi a talmi csillogás, a műanyag, a hamis!

No ezért húztuk fel a fityulát Trinity és Garffyka barátnőimmel és Max barátommal. Bár neki lehet jobban állna egy keresztes lovag páncélja, mint a fityula :-)) Fel szeretnénk nyitni az emberek szemét, hogy hahó, se időt, se pénzt nem spórolsz, viszont cserébe minőséget kapsz! Érdemes!